Fontolva haladó

A nap kérdése

Gesztiék Restartja - Plakátkiállítást néztünk

2009. szeptember 10. 11:03 / Borbás Barnabás

Nem tudom, mondtam-e már, hogy Geszti Péter a kollektív magyar alkotóképesség ködlovagja, a szervező ötletember, akinek már az óvodában is kreativitás volt a jele; rapper, zenész, reklámszakember, tanácsadó, civil mozgalmár, vállalkozó - félig ember, félig gép. Az ilyet egy országban megbecsülik: átengedik a teret, hadd játsszon, néha csurgatnak neki egy kis pénzt, és a végén írnak neki néhány szép kritikát, hogy legközelebb is legyen kedve kreatívnak lenni.

Igyekszem is figyelni a munkáit: kétségtelen, hogy szorgalomból, sokoldalúságból nem kevés szorult bele. (A pénzügyi háttérhez nyilván kellett egy SZDSZ is a tűzközelben, aztán mondjuk Várhegyi Attila, de a bűnözőket most inkább hagyjuk.) Viszont azt is nehéz vitatni, hogy Geszti Péter rendre a kreativitás könnyebbik végét fogja meg, hiszen ötletei között eredeti nem sok van: az Oláh Ibolyás Magyarország c. dal pl. egy az egyben René Dupéré zeneszerző korábbi találmánya (vesd össze: íme az eredeti, Alegria címmel, majd a mi dalunk, kicsit később), a Nemzeti Vágta a sienai palio honosítása, de a plakátkiállítások rendezésében sem voltunk úttörők, habár ott ugye nem a forma a lényeg, hanem a téma és a tartalom.

Azt senki sem mondta, hogy az említett dolgok nem jók, vagy nem szórakoztatók, de olyan jelzőket, mint "újdonság", "kreatív" nem nagyon aggatnék rájuk. A Gesztivel szimpatizáló körök általában azzal érvelnek, hogy "fikázni könnyű, alkotni nehéz" (na ja, "másolni könnyű, eredetinek lenni nehéz"), meg hogy általában az @®© munkája friss, igényes művészetet jelent. (Ez az igényes szó nekem mindig gyanús, de azóta kb. értem, amióta Nagy Feró megmagyarázta: : "Amíg sikerünk van és a közönség ért minket, addig nincs baj. Ha már nem lesz sikerünk, és a közönség sem ért, akkor majd azt mondjuk, hogy igényes rockzenét játszunk.")

Ilyesmiken gondolkodtam az aktuális plakátkiállítás után (2009-es téma: Restart, újratervezés - mármint gondolom a gazd.válság, 20 éves rendszerváltás, 10 éves köztéri plakátmúzeum után), ahol szokás szerint csomó középszerű munka mellett volt néhány nagyon jó és kifejező kép, az erőltetett ötletek mellett nem egy gondolkodtató, építő hozzászólást jelentő darab is. Szerintem megint nem a jobbakat díjazták - de inkább szemlézzünk párat. (Saját fotók + webről összeszedett maradék.)

Nekem ez volt a fődíjas. Témaválasztásában, egyszerűségében, üzenetében. Szerintem zseniális.

Ez a másik. Van benne kis szúrás a gój motorosoknak, de az nem baj.

Ez lett a hivatalos zsűri fődíjasa. Sokáig néztem, de csak sejtem, miért. Annyira nem jó.

Állítólag helytelen az orosz rajta, de ötletnek frappáns. Főleg, mert vörösen csíkozott a nyakkendő.

Kötelező kör, gárdázás. Rohadt unalmas, ötlet 0. Az üzenet is vitatható, mert miért ne lennének magyarok a gárdisták. Hülye vagy ÉS gárdista pólóban többet üzennél.

Itt a grafika tetszett, a kiforgatott közmondás kicsit erőltetett. A liba jó.

Feltűnt az is, hogy az utóbbi években egyre erőteljesebb a plaktákiállítások egyik felháborító tulajdonsága: a minden egyes blokkban, a pályamunkák közé rejtett hirdetés. Kereskedelmi célú plakát. Itt-ott, a nagy társadalmi üzenet, globkrit, polkrit mellett befigyel egy kis Klub Rádió, meg RTL Klub. Évről évre egyre több. Ez több, mint bosszantó. Majdnem bunkóság.

Cimkék: művészet, budapest

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2024, IGEN