Fontolva haladó

A nap kérdése

Az alábbi beszámoló a Történelemtanárok 20. Országos Konferenciájáról szól, melyet a szervezet 2010. október 9-én tartott a Kossuth Klubban, „Őseinket felhozád...″ — Magyar őstörténet címmel. Nem először foglalkozik a TTE a korai magyar történelem bizonyos kérdéseivel; az egylet Egyezzünk ki a múlttal! (Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről) című kötetében Klima László és Fodor István foglalta össze a középiskolai oktatást is érintő néhány slágertéma kritikáját. A téma újramelegítése nem véletlen: az őstörténeti kérdések iránti érdeklődés fokozódik, 2009 decemberében apalapunk, az IGEN különszámot is szentelt a pogányság és hobbitörténészkedés bizonyos kulcsproblémáinak.


Pálinkás József

A rendezvény rangját kétségtelenül Pálinkás József MTA elnök személye és jelenléte adta meg, aki atomfizikus létére nagyjából 20 percet beszélt, és ezzel a történészkonferencia bevezető előadását is megtartotta. Gondolatmenetét persze általános érvényű megállapítások és parallel természettudományos problémák köré szervezte. Mint mondta, nagyon ritkán fordul elő, hogy egy tudományos elmélet megdől. A tudományos elméletek (vagyis a tényleg tudományos elméletek) természetüknél fogva inkább kiegészülni szoktak. A történelem vizsgálata leginkább a világegyetemmel kapcsolatos kutatásokhoz hasonlít, azokkal hozható párhuzamba. Az űr kutatói a világegyetem régmúltjából napjainkban Földre érkező fényt, mint jelenséget vizsgálják, annak megfigyeléséből próbálnak általános érvényű kijelentéseket tenni az egész rendszer működésére.

A tudománytalan elméletekkel kapcsoaltban Pálinkás elmondta: az egyszerű válaszok várása elvileg életkori sajátosság; azt az ember ideális esetben kinövi, képes lesz bonyolultabb összefüggéseket átlátni, és nem elégszik meg egybites magyarázatokkal — sem a természettudományokban, sem a történelemben. Az MTA elnök szerint amúgy a múltról való gondolkodás helyes megtanítása nehezebb feladat is, mint a természettudományos dolgokról való gondolkodás megtanítása, hiszen a történelem, majd annak leírása is az emberi személyiség által erősen befolyásolt folyamatok. Az elnök szerint viszont a bizonytalan elméletek, mítoszok felhozása tanórai keretek között egyáltalán nem helyes, mivel zavart kelt, valamint — és ez a legnagyobb probléma — hitvitákhoz vezethet („erre nincs bizonyíték, de én azt hiszem″ kezdetű mondatok). Ezeknek helye van a tudományos vitákban, de nagy különbség, hogy ott kellő szakmai ismeretekkel felvértezett kutatók állnak egymással szemben. A tanórai keret alkalmatlan az ilyen típusú „hitviták" folytatásához. Persze sokszor az sem könnyű kérdés, hogy hol van a határ tudományos műhelyekre tartozó elméletek és az órán is vitára érdemes gondolatok között.

Persze van tovább is >>>>>>

Monológás gép előtt [+]

2010. szeptember 10. 9:01 / Constantinovits Milán

Nem, ma nem lépek fel, sok még a cucc,
inkább lécci telón keress, ha tudsz,
most csak azért online, mert letöltök
kéne az a film, s mindjárt csütörtök-
öt mond a rohadt laptop, én pedig
dekkolok, míg lecsúszik reggelig,
pedig látom, van csomó szabad slot
s ha hibás a fájl, úgyis b..hatod,
írjad nyugisan, láttam, hogy typolsz
csak ha újra a zsé miatt hypolsz,
asszondom, hogy totál felesleges,
majd dokkban enyém az első feles,
közben figyu, a Szilvi bejelölt,
csekkoltam a listájában Jenőt,
és megstíröltem az adatlapot,

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: vers, internet, msn

Voksolási hősköltemény [+]

2010. augusztus 24. 8:27 / Horváth Adolf

Véres voksviadal virrad lassan
metrólyukaktól sebzett Budapestre
a harci lobogók már magasan,
jelszavak a házfalakra festve!

Eddig székesvilágvárosban
Gábor volt a legfőbb hadúr:
nyert egyéniben, nyert párosban,
húsz éve nem maradt alul.
Ám serege totál tönkreverve,
a maradék Gödörbe pöccintve.
vagy pöcegödörbe hintve
S mivel már erre nem volt terve,
visszavonul, búcsút nem intve,
S ha ő bizony kapitulál,
az istenadta most kit utál?


A kérők serege összetett,
bár mindnek van népes tábora,
hírük zengi megannyi görbe tett,
de nincs mindnek Széles Gábora!

Ott piszkálja árpádsávos rostélyát
Staudt lovag, a radikális,
elfoglalni Városháza kastélyát:
nem csak cselekszik, prédikál is!
Szent Korona egyik oldalt,
a másikon táltos ikon
Kürt fúj vadiúj szittyadalt,
senki sem arat a Jobbikon,
játszi Oszkár könnyen diadalt!

Persze van tovább is >>>>>>

A világ néha nehezen érthető. [+]

2010. augusztus 24. 7:59 / Pelikán József

(Schmuck Andor és felesége, 2009 júniusa)

Honnan származik a Ferrarik ágaskodó fekete lova?

Nervesa della Battiglia és Francesco Baracca története

Először és utoljára volt a (had)történelemben olyan repülős harci kultúra, mint az első világháborúban. A duplaszárnyú gépek tömeges bevetésekor, azok valószínűtlenül tekervényes mozgásával megvalósított, mára csak műrepülő-versenyek keretei közé zárt mutatványok töltötték be az eget. Ennek a harcmodornak pedig egyik legnagyobbja az olasz Francesco Baracca volt - emlékét (többek közt) pedig nem kisebb műhely őrzi, mint a Ferrari autógyár. Rövid úti leírás, mielőtt kiderülne miként.

„ZONA SACRA". Ezzel a felirattal több százszor találkozhat az első világháborús emlékeket felkereső turista Olaszország-szerte. Ilyen kis táblák, és az általuk jelzett, mintaszerűen gondozott parkok, szobrok és épületek is mutatják, hogy szerte északon igen különleges megbecsüléssel gondozzák az első világháborús emlékezés tereit. Minden olyan helyet, ahol tömegesével estek el katonák olasz és ellenséges oldalról, „szentnek" neveznek. A fenti felirat röviden összefoglalva tisztelettudó magatartást követel mind a szentélyben, mind annak környékén, valamint felkéri T.Közönséget, hogy ne zabáljon és ne hangoskodjon itt.

Persze van tovább is >>>>>>

Gőzerővel gördül előre a jobbikos kampányhenger Budapesten, az egyébként mutatós szórólapot ma fogtuk el. Úgy tudtuk eddig, hogy liberális szemmel nézve a helyesírással való bűvészkedés népnemzeti, mélykonzervatív és ultradogmatista jobber csököttség. A mellékelt példa azonban azt mutatja, hogy a Vona-tanoncok (vonancok) Nádasdyt megszégyenítő módon lazítják fel az ortográfia avítt talaját. Szerencsére halhatatlan költőként (itt meg itt) a helyesíráshoz is konyítok, így rendbe tettem a kampányanyagot, a korrektori díjat pedig kiszámláztam nekik.

A Kommentár aktuális számában Schlett István politológus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára a választások után kialakult politikai helyzetet elemzi.

Aligha vonhatjuk kétségbe, hogy maga a rendszerváltozás folyamata óriási feladatok elé állította az eddigi kormányokat. Ne felejtsük, a döntésekre kényszerülő politikusnak nem áll rendelkezésére az „utólagos éleslátás csodafegyvere” (Hobsbawm), döntéseit elkerülhetetlenül információhiányos helyzetben kell meghoznia, hiszen azok a jövőre vonatkoznak, amiről biztos, ellenőrzött tudása sem neki, sem másnak (beleértve a tudósok, szakértők légióit is), senkinek nem lehet. A tennivalóknak – a mai politikai szlengben elkerülhetetlen és/vagy szükségszerű lépéseknek ne vezik ezeket – sincs valamiféle felsőbb hatalmak által elő írt szigorú rendje; aki ilyenek ről beszél, az vagy magát képzeli omnikompetensnek, vagy a saját elképzeléseit, „kedvenc eszméit” – ahogy ezt a jó öreg 19. század ban mondták – téveszti össze az isteni akarattal vagy a társadalom, a gazdaság állítólagos vastörvényeivel. A politikus nem játszhat kottából, mert ilyen nem létezik. A normál helyzetekre érvényes, az intézményi logikára, tapasztalatokra, eljárási rendre alapozott rutinte vékenységen túl igen gyakran – és leginkább váratlan, de nagyjelentőségű pillanatokban – improvizálnia kell, képességeire, ismere teire, technikai tudására, de nem ritkán csupán intuíciójára támasz kod va. Nem ró hat juk fel bű né ül, ha né ha mel lé fog, csu pán azt, ha sem má sok, sem a maga kárán nem tanul, ha nem képes önkorrekcióra, ha hiányzik belőle a felelősségérzet, ha nincs valóság érzéke, ha nem tud különb séget tenni a jó és a rossz, a hasznos és a káros, a lehetséges és a lehetetlen, a köz- és magánérdek között.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a közeget sem, amely a kormányzás terhét magára vállaló személyeket körülveszi. Ha valami, úgy a kormányzás bizonyosan olyan te vé keny ség, amelyet egyedül még egy lángész sem végezhet el. Különösen nem a liberális demokrácia elveire épülő parlamentáris rendszerben.

A teljes cikk digitális formátumban itt olvasható >>>

A 2010/1-es szám teljes tartalomjegyzéke itt olvasható. Megvásárolható a Lapker terjesztőpontjain.

Cimkék: kommentár, belpol

Az isonzói csaták helyszíne 2. - Kobarid-Caporetto

A hegyi állóháborúban keletkezett torzulások, 1916. (Kobarid Múzeum)

Túl azon, hogy festői hegyek között kirándulgatunk, tájbaillő sört tolunk az arcba és igyekszünk Budapesttől távol lazítani, annyira ugye azért nem vidám téma az első világháború. A cobaridi emlékhely/múzeum tesz is arról, hogy ezt lehetőleg ne felejtsük el.

Persze van tovább is >>>>>>

Az isonzói csaták helyszíne 1. - Az Isonzó forrása

Az első és legfontosabb, hogy a dolgot magát így ne is keressük; folyónk Soča néven híres Szlovéniában (Isonzónak csak az olaszországi szakaszát nevezik, de ez nyilván köztudott), forrása pedig a Júlia-Alpokban, Trenta völgyben található. Ez a Triglav National Park (TNP) része, mely Szlovénia egyetlen, nagy kiterjedésű nemzeti parkja, Bovec térségében. Az ösvény busszal vagy autóval közelíthető meg, bár bringával is nyilván élmény. A meredeken, helyenként valószínűtlenül kanyargó utakon felfelé menet egy rutinosabb kőszáli kecske is csillagokat látna. (Sosem hánytam utazástól, de aki netán jelen útmutató nyomán tévedne a környékre, és érzékeny gyomrú, inkább nyomasson ájulásig Dedalont előtte, különben baja lesz. Hótzicsi.) Apropó, állatok: a szívbaj nélkül lézengő-lájtoló birka itt gyakori jelenség az autóutakon (néha le is fekszenek, keresztbe), őket dudával, meg tapintatlan nyomulással lehet eltakarítani, ugyanis gazdájukat közel-távol nem találni.

Persze van tovább is >>>>>>

Kranjska Gora, orosz emlékhely

A bevezető rész utáni első érdemben tárgyalt állomás Kranjska Gora, Szlovéniávan (Felső-Krajna tartomány). A beszámolófolyam tehát keletről nyugtra halad, pontosan az egykori front mozgásának megfelelően (vö. Isonzótól Piavéig). Íme K.Gora és Kobarid (vagyis Caporetto, a következő beszámoló színhelye) térképen szemléltetve:

Kranjska Gorához közel esik a képeken látható emlékhely. Meredek hegyi úton lehet megközelíteni kocsival, de állítólag megáll a közelben távolsági buszjárat is.

Az első világháború alatt a környék az olasz front felé mozgó katonai alakulatok stratégiai csomópontja volt. 1915 és 1916 között az osztrák hadvezetés mintegy 10 000 orosz hadifoglyot vezényelt ide, hogy utat építsenek Krajnska Gorától Mojstrovka (Vršič) hegyén keresztül Trenta irányába. 1916 márciusában váratlan katasztrófa történt: egy lavinasorozat száznál is több hadifoglyot sodort el őreikkel együtt. Rájuk és a nehéz fizikai munkában megnyomorodott más katonákra emlékeztet ez a hely (ahol egyébként már 1917-ben mementót emeltek túlélő oroszok).

Persze van tovább is >>>>>>

Monte Grappa - képekben

Ha a sors, valamint a TIM Italia mobilinternet-szolgáltató is úgy akarja, jelen írással egy kb. 7-10 bejegyzésből álló sorozatot indítok a Fontolva Haladó blog Fontolva Nyaraló szekciójának exklúzív kiadásában. Célom bemutatni az Olaszország-szerte fellelhető első világháborús emlékeket, melyeket alkalmam volt közelről látni. Első kézből, Észak-Olaszország Veneto tartományából, Fonte városából. Az is kiderül majd, mi az a schioppettino.

Nulladik (illetve számozás szerint már az első) pont a Mandiner híroldalán megjelent tudósítás Monte Grappa világháborús megemlékezéséről, melyet rögtön a ceremónia után írtam.

Elesett hőseink nyomában - az ismeretlen Monte Grappa

Először hangzott el magyar miniszteri köszöntő Észak-Olaszország egyik legjelentősebb első világháborús kegyhelyén vasárnap. Monte Grappa megemlékezései évtizedek óta nemzetközi keretek között rendszeresek, sziklái alatt több ezer magyar katona maradványa nyugszik, neve mégis ismeretlen idehaza. Helyszíni riport Fontéból, Olaszországból.>>> (alább már csak képek)

 

Persze van tovább is >>>>>>

Vallásos körökben viszonylag sok szó esik a felekezeti iskolák működéséről, az ideális légkörről, tanítási módszerről, szellemiségről. Azonban ezek a disputák a legritkább esetben térnek ki arra, hogy milyen mozgástere, feladata, küldetése lehet a keresztény pedagógusnak „állami vonalon", önkormányzati vagy állami fenntartású iskolában.

S talán nem is a téma érdektelensége, inkább az érintett tanárok (gyakran jogos) egzisztenciális félelmei válnak a párbeszéd gátjává.

Egyházi iskolákban ugyanis a kérdés nem vetődik fel, ott ideális esetben természetes része az oktatásnak a keresztény értékrend átadása, s a pedagógus számára az ebben való részvétel. Állami iskolában azonban a világnézeti (vallási, politikai) semlegesség uralkodik, aminek betartására általában kényesen ügyelnek az igazgatók. A gyakorlat azonban mást mutat: ha nincs központilag támogatott eszmeiség, a tanárok saját szájízük, gondolkodásmódjuk szerint töltik meg az ideológiai űrt.

Persze van tovább is >>>>>>

Kínos nyári álom (Fontolva Nyaraló) [+]

2010. július 27. 15:40 / Fontolva Haladó

Magyarázkodhatnánk azzal, hogy ugye nyáron senki se' internetezik, ezért az sem feltűnő, ha a Fontolva Haladó mozdulatlan, de inkább törekszünk szeptemberig folyamatosan visszaépíteni magunkat, és lépést tartani a bennünket körülvevő világgal. Rajongóink türelmét kérjük.

Most pedig hallgassuk meg a Lámpagyár c. számot.

Cimkék: szolg közl

Trianonnal sáfárkodnak a kurucok [+]

2010. június 6. 13:10 / Horváth Adolf

Epic fail a szittyáknál, avagy mi is döbbenten állunk Trianon kiárusítása előtt. Talán falinaptár, talán könyv akar lenne a szerencsétlenül megkomponált banner, mindenesetre a számunkra is igen kínos Tel-Aviv-Clemenceau-Kurucinfo tengely feléledését véljük felfedezni az alábbi screenshotban. A felette lévő link is igen beszédes ("Még dicsekszik is vele").

Cimkék: trianon, kurucinfo

Trianon - 90. [+]

2010. június 4. 2:31 / Borbás Barnabás

„Hiú törekvés az, amely a magyart meg akarja tanítani, hogy emlékezzék, óvja múltja tanúbizonyságait,
vagy hogy valami romantikus históriai újjászületés menjen végbe életében.”
Karácsony Sándor, A magyar észjárás, 1939.

A nemzeti emlékezetben helye van a tragikus, figyelmeztető történelmi eseményeknek, tetsszen az bár külső hatalomnak, politikai tényezőnek, vagy sem. A tragikus emlékezetben persze óriási erő rejlik: a súlyos sérelmek, a tisztelet, de leginkább a közeli érintettség miatt. Éppen ezért lehet könnyen használható (csak a szakszavak szerelmesei kedvéért: instrumentalizálható), bevethető a klasszikus protest-pártok (vö. Jobbik) retorikájában, megmozdulásaiban. Mindebből következik, hogy Trianon, mint viszonyítási pont gyökeres változások elé néz, illetve már most gyökeres változásokon megy keresztül, még ha jelenleg nem is érezzük annyira. Immár a politikai erő, mely nemzetstratégiájában vállaltan a kulturális nemzet egységében gondolkodik nem ellenzék, hanem kormánypárt (méghozzá sosem látott többséggel), az elitek bírálatára és alulról jövő, revizionista protest-mozgalmakra építő radikális tábor pedig a szubkultúrából kilépett, kommersz parlamenti párt. Előbbinek a lehetőségek majd' korlátlan tárháza áll rendelkezésére a nemzetpolitikai elképzeléseinek megvalósítására, utóbbinak pedig beszédmódja, első és másodlagos médiája muníciót veszített (értsd: a Jobbik, de HVIM sem hivatkozhat többé a parlamenten kívüliség eszköztelenségére, az összeboruló „nemzetietlen" elitek ellenőrizhetetlenségére). A december 5. probléma rapid megoldásával a nemzetpolitika, és Trianon értékelése már most máshogy fest, mint néhány héttel ezelőtt.

Az is biztos, hogy a rendszerváltáskor még hihetetlen nagyságú adósságunk jelentősen csökkent 1920. június 4. felé; a publikált emlékezet bár nem hiánytalan, de széles és mértékadó (Salamon Konrád, Zeidler Miklós, Romsics Ignác műveivel az élen), a közoktatásban a tabu megszűnt, vagyis megfelelő helyi értéket nyertek az első világháborút lezáró megtorlások, és sok helyen a kommunikatív emlékezet is működik (bemutattak jó és kevésbé jó dokumentumfilmeket, szobrokat állítanak, kiállításokat rendeznek a témában stb.). Az elmúlt két teljes kormányzati ciklust nemzetpolitikailag értékelve a nyilvánvaló merényletektől (viselkedés 2004.12.05. összefüggésében) a teljes töketlenségig (Göncz Kinga) igen székes bűn- és hibalajstrom állítható össze. A mostani kormánytól alapvető elvárás, hogy segítse az előrelépést egy giccsektől, túlhergelt indulatoktól mentes Trianon-kép kanonizálásában, a nemzeti mnemotechnika kialakításában (emléknap, újabb kötetek, közös tankönyvek stb.). A mozgástér nyilvánvaló: a „túllépni" és a „soha nem felejteni" koordinátáiban. Emellett pedig még fontosabb az összmagyarságért való cselekvés (nem csak politikai szinten, de a politika által támogatottan), az abból fakadó megerősödés, mert a rossz lelkiismeretet, a traumát végső soron csak ez számolhatja fel.

Erősen ajánlott további cikkeink:
Hogyan foglaljuk vissza Nagy-Magyarországot 4 lépésben?
Élnek-e magyarok a Kárpát-medencében?

Cimkék: trianon, magyarság

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2024, IGEN