Fontolva haladó

A nap kérdése

"Örültünk a rendszerváltásnak, mert azt hittük, hogy addig a jó volt elnyomva.
Hát nem; a szar kavarodott fel."

(Hobó interjú, 2008. szeptember 18.)

Szeptember harmadika amellett, hogy a katari emirátus nemzeti ünnepe (respect!) itthon is piros betűs nap - úgy halványabban, némely naptárban: ez itten az MDF megalakulásának (mármint párttá alakulásának) napja, második lakiteleki találkozó, 400 fős dzsembori a kertek alatt. (Megjegyzés: itt mindig lánglelkűen beszélgető ellenzéki értelmiségieket vetít a szépítő emlékezet, ám ne feledjük, hogy a helyszín mégis csak Lezsák lakodalmas sátra volt, olyan borgőzös nőfalókkal, mint a Csurka, hát milyen tintázás folyhatott itt esténként, arghh...)

Nekünk a korai, komoly MDF-et Antall, majd később a Fideszes MDF-et a kalapos Dávid Ibolya, a komolytalankodó MDF-et az a bekolbászozott Pettkó András, aztán a legutóbbi időkben, amikor már ő sem volt, csak az a szerencsétlen Herényi jelentette, akiről fogalmunk sincs, hogy miképpen vihette egyáltalán bármire. Most ott tartunk, hogy az SZDSZ mellett a Fórum a második párt, amiről hacsak nem frissítjük a hivatalos honlapját, nem is tudjuk, hogy egyáltalán van-e, ill. egy dologban lehetünk biztosak, mégpedig abban, hogy a tömeges kilépés/kizárás lehetetlen, mert a tömeg már megszűnt.

Szóval ez a párt ma pontosan 21 éves.

A rendszerünk majdnem vele egy: idén 20 éves.

Az éjjel sokáig fennmaradók átka, hogy hülyeségekkel kombinálnak, például nem tud nem előkerülni a kérdés, hogy nagyjából oda jutott-e a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás, mint a huszonegy évvel ezelőtt létrejött MDF. Minden szépségével és buktájával. Itt van például egy igenes glossza, pont húsz évvel ezelőttről, a rendszerváltásról és a váltós politikusokról.

Békés átmenetet! E szavakkal köszöntik mostanában a politikusaink egymást, s népüket. A vájtfülű politikusok értenek a szóból: az osztozkodás idejére fegyvereiket a ruhatárban hagyják. A nép is érti a célzást: urai megint megfenyegették, jobb, ha behúzott nyakkal várja a sorsát. Krisztus barátai azonban tudják, a szónokok „békés átmenetének" - gorbacsoviasan - van alternatívája: átmenet a halálból az életre, a gyűlöletből a szeretetre. (1 Jn 3,14) Persze Krisztus követésének is van alternatívája. De ha egy banknak elhisszük, hogy egy forintért másfelet ad, mennyivel több okunk van arra, hogy elhiggyük, Krisztustól szeretetünkért örök életet kapunk.
(Huszthy Ádám, IGEN, 1989. IX. 29.)

 

Ami engem illet, én mostanság nem tudok beszélni a rendszerváltásról. (Hogy miért, arról kérdezzék Szipák Bélát, azt a segghuszárt, de ez most mindegy.) Hangulatom persze van róla. Elég kemény: egyszer hallgattam a rádiót (Kossuth), Nagy Imre újratemetése körül. Azon ment a vita, hogy jól van-e úgy, hogy Nagy Imrét az Új köztemetőben helyezik nyugalomra. Schamschula György beszélt az MDF-ből (volt közlekedési miniszter is), és azzal érvelt, hogy újra kell gondolni a temetést, mert "Nagy Imre nem nyugodhatik olyan földben, ahol olyan büdös kommunisták is fekszenek, mint Biszku Béla". (Béla tényleg öreg kommancs csokker, belügyminiszter volt a legdurvább időkben). Aztán lelőtték a vitát, vége lett a műsornak és mindenki hazament.
Pár nap múlva jött a telefon a rádióba. Biszku Béla jelentkezett, hogy „bocs, még élek".

Na, valami ilyesmi ez a rendszerváltás.

*a szerző tanú, gátőr.

Cimkék: belpol, mdf, történelem

I. György előzetesben [+]

2009. július 4. 19:28 / Pelikán József

Ma éppen azért nem lehetett közlekedni a belvárosban, mert rendőrségünk szerint a Budaházy György őrizetbe vétele óta korbácsolódott kurucos hangulat tetőfokára hágni készülődik (meg aztán ott a Gárda ügye is), így óvintézkedésként néhány teret, kereszteződést és egy Duna-hidat lezártak. Kint van mind a hatvannégy megye, az összes lehetséges forradalmi bizottság (csak a radijobbosok majd győzzék hálával a Rendészeti minisztériumnak, hogy tálcán hozzák nekik a mártírt).

Ám nem is ez az érdekes nekünk. Az egészben a legjobb egy apróságra figyelni: arra, hogy hogyan címkézik /feliratozzák/kommentálják Budaházyt. „Hazafi", „provokátor", „hídfoglaló", „forradalmár". Mi lehetne még? Esetleg „gépészmérnök"?

Köz-szolgálatiságunkból fakadóan nem hagyhatjuk szó nélkül a sajtó vergődését, inkább segítünk. Autentikus forrásból, a Budaházy-Toroczkai páros alapította Hunnia oldaláról dolgoztunk, ott lényegretörő, korrekt a titulus. Íme:

Megnéztük, a magyar középiskolás történelemkönyvek és fogalomtárak még ugyan le vannak maradva, ott még csak egy bizonyos Vajk-István szerepel államalapítóként. (Biztos komcsik.)

*a szerző tanú, gátőr.

Szittyák, dakoták és az alkotmányozó többség [+]

2009. június 25. 14:17 / Constantinovits Milán

A nyári uborkaszezon előtt nem állhatjuk meg, hogy röviden ne értékeljük mi is az EP-választások után kialakult belpolitikai helyzetet. Tekintsünk most el a fősodratú médiában az utóbbi hetekben felépített közhelykatedrálisoktól, és think tankunkkal fontolva haladjunk végig az újonnan kialakult aknamezőn!

Először érdemes talán tisztázni, hogy egyáltalán milyen következtetésekre is jogosít fel minket az uniós voksolás, vagyis mekkora belpolitikai súlya van az eseménynek. Kevés szó esik erről, általában rögtön a mélyreható konklúzióké a terep. Pedig fontos lenne tudatosítani, hogy az EP-választások rövidtávú belpolitikai kihatásai elenyészőek, az ellenzéknek adott retorikai muníción, és a kormányerő röstelkedésén túl nincs gyakorlati következménye idehaza. Vagyis a Fidesz és a Jobbik jó teljesítménye után a jövő évi országos választások győztesét kikiáltani, illetve Vona Gábornak kormányprogramot vizionálni dromedárság. Stratégiát alkotni, az erőviszonyokat újraértékelni, és reális forgatókönyveket gyártani viszont szabad és szükségszerű.

Az ország jövője szempontjából releváns és kevésbé húsba maró kérdéseket kell boncolgatni a jövőt illetően. Előbbiek közé tartozik a Fidesz-Jobbik (v)iszony kimenetele, a baloldali vákuum kitöltése, az utóbbiakhoz az MDF túlélése vagy az SZDSZ agóniája. Az LMP külön téma, róluk majd máskor.

Persze van tovább is >>>>>>

Egy parlament, egy árnyék [+]

2009. május 26. 11:20 / Pelikán József

Sokáig úgy tűnt, hogy Magyarországon pártot csak párt tud alapítani. (Ellenzék kell? Veszek magamnak!) Mégis, minket nagyon régóta a parlamenten kívüli élet érdekel igazán. Azon belül is minden, ami zöld. Egyre többen mondják, hogy ott most tényleg megmozdult valami; rendszerkritika, tabudöntögető civil mozgolódás, majd ezekből kinövő új pártok.

Létezik tehát egy rendszerkritikus értelmiség. Pártot, árnyékkormányt szervez. Bár emezt több platformon teszi, közös tulajdonsága, hogy zöld, a parlamenti pártokat egyformán utálja és szeret biciklizni. Hogy erősödne ez a rendszerkritikus értelmiség, a pártpreferenciás mérések egyelőre csak halványan igazolják. Viszont jelenleg is ott van az összes választókorú körében kb. 50 százalék, aki nemszavazna/bizonytalan, belőlük egy komolyabb szikrával leszakítható akár nagyobb tömeg is, ha látszik az új, hótiszta politikai erő.

Elkezdtük hát listázni a friss és zöld (ill. zöldes), rendszerkritikus, alulról szerveződő pártokat. Megdöbbenésünk őszinte: ha túl sokat mantrázták az "árnyékparlamentet", akkor azért, ha a történelem szemétségéből térünk vissza önmagunkba, akkor azért, de a parlamenti patkó összes szereplője leképeződik az országházon kívül.

A helyzet olyan szép, hogy ábrázolható. Lássuk a rendszer működtetőit, és a rendszer sokkolóit, egymás mellett.

SZDSZ-LMP
A két szavazás óta kampányait következetesen kizárólag zsidók, füvesek buzik és a Jobbik köré szervező SZDSZ-nek komoly fejfájást okozhat a Lehet Más a Politika előretörése; a kampányfilmek tanulsága szerint az LMP nem csak a liberális értelmiségi holdudvarra jár rá (Hajós András, Settenkedő...), de a közeljövőben stoppolhatja az egykori mainstream szadi témákat is (jogvédelem, alternatív kultúra stb.). Az LMP egyelőre minden alkalommal hevesen tiltakozik, amikor felmerül, hogy SZDSZ-epigonok lennének, de tippünk szerint a Humanista Párttal alkotott párosuk akkor is a legtöbb szavazót a liberális párttól fogja elszívni.

Fidesz-Élőlánc
Lányi Andrásnak feltehetően könyvmegjelenése és az Élőlánc honlapjának megújítása miatt nem jutott ideje indulni az aktuális választásokon, viszont a parlamenten kívül kétségtelenül ő és pártja képezik a Fidesz rendszerkritikus, zöld párját. Van itt nemzeti karakter (nemzeti zarándoklat), programegyezés (TB mentők). Feltehetően nekik is megvan a saját Kövér Lászlójuk, egyelőre még rejtegetik.

MSZP-Zöld Baloldal
Ha csak annyit mondunk, hogy a Zöld Baloldal Tamás Gáspár Miklós vezette EP-listája a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Demokraták, a Fiatal Baloldali Unió és az Európai Feminista Kezdeményezés egy másmilyen Európáért nevű szervezet összefogásával alakult, már majdnem mindent tudunk. Programjuk igyekszik reális maradni: céljuk többek közt a NATO feloszlatása. Amiért mindemellett bátran mondjuk, hogy a Zöld Baloldal az MSZP parlamenten kívüli megfelelője, az egyrészt TGM ÉS-ben nyújtott, Fideszről szóló publicisztikai tevékenysége, másrészt a praktikus egyezés, miszerint mindkét párt az Internacionáléval zárja hivatalos eseményeit.

Az MDF-nek és a KDNP-nek bizony nem találtunk zöld megfelelőt, de nekik a bolhacirkuszban talán nem is lenne a többiekétől teljesen külön alternatívájuk. Ami azt illeti, az LMP a mindegyforma, és a se nem bal, se nem jobb érvelések mentén az MDF-et is rövid úton csődbe viheti, ráadásul (ahogy a belvárosi kampánybódékon látszik) immáron a zöld színen is ketten osztoznak.

Zöld árnyékparlament, íme.

A cikk ötletét Puzsér Róbert ezen intejújából loptuk.

*a szerző tanú, gátőr

Lemegyek a boltba, optimalizálok egy banánt. [+]

2009. május 13. 11:51 / Borbás Barnabás

Eddig a kedvenc szavam 2009-ben: adóoptimalizálás. Sokoldalú kifejezés és mondatrövidítés: "nagyvállalati menedzser vagyok, szivacs vagyok, állami segédlettel gazdagodott cégóriások pocsolyájában, egy fillérem sincs magyar bankokban, cégeim egytől egyig külföldön vannak bejelentve, a magyar adórendszer megkerülésével pedig sokkal több pénzem marad, és bár tudom, hogy ez nem illegális, ámbár pofátlanság, az én képemen rettentő vastag a bőr". Vagyis: "adót optimalizálok".

A Kóka János, Bajnai Gordon és Oszkó Péter nevével kapcsolatban felmerült offshore-ügyletek még mindig nincsenek kellően tárgyalva a hazai közbeszédben. Pedig az adóparadicsomos megoldások természetes módon jönnek szembe velünk minden nap. Most pl. kérdezem én: mennyire hiteles Bajnai G. utóbbi időben kommunikált offshore-ellenes fordulata, ha a HVG-ben minden héten offshore-os hirdetések szúrják ki az ember szemét? Ilyenek:

Ha már az igazmondás idejét éljük, több fényt szeretnék az árnyékzónára is. Ha a sarki boltban lopáson érnek, mert a kosárban öt zsemle van, de a zsebemben meg még kettő, és azt mondom, hogy én csak "zsemlét optimalizálok", akkor lehet, hogy inkább lökdösődés lesz a vége, nem vállveregetés.

Ajánlott olvasmányok a témában a Heti Válasz cikkei:
Magánvétkek és a közhaszon

Kiűzetés az adóparadicsomból?
Ciprusfélék

Cimkék: offshore, belpol, bajnai

Uránváros kéri felvételét Dunaújvárosba [+]

2009. május 11. 8:48 / Pelikán József

Most a pávás szóviccekkel tűzdelt tiszteletköröket hagyjuk, mi sem gondoltuk volna, hogy egyszer kihúzzák a talajt a mediterránmoszkvázó, máskor uránvárosozó politikai humor lába alól. Pár nap, addig lemegy a "csalás", "szavazatvásárlás", "kampánycsendsértés" összes futama, és lehet fokozni a rettegést a júniusi választások előtt.

Most akkor Pécs fideszes? Durva.

Fogynak a pirosas színű bástyák, Uránváros még kérheti felvételét mondjuk Dunaújvárosba, vagy Miskolcra. Tényleg, nem is tudjuk, mitől van annyira hasraesve mindenki a baranyai székhelytől; majd ha meglesz Ózd is, akkor csengessenek nálam.

Cimkék: belpol, pécs

Lehet Máshogy Populista [+]

2009. május 8. 11:20 / Borbás Barnabás

Hát én is unom már ezeket, meg 20 éve ugyanazok, és a politikai diskurzust is, és a jelenlegi elitet főleg.

Mondjuk, hogy egyetértünk: mindenki korrupt, gusztustalan. Mind egyforma. Azt is mondjuk, nem olyan nehéz megérteni, miért van általános lincshangulat a politikusok ellen, így a tennivalót illetően elvileg elég egyszerű képlet: esélyt adni a hótiszta, bátor újítóknak. (Ugye nem baj, ha a most a "Nem megyek szavazni/Nem érdekel" opciót nem veszem számításba. A diktatúrát pont nekik találták ki.)

A képlet pedig erőteljesen illik néhány mostanság nyomuló szervezetre, közülük is leginkább a Lehet Más a Politikára (LMP) és a Humanista Pártra: radikális elitkritika, csupa friss arc, korrupciómentes múlt, zöld program, a kormányt bíráló közbeszédből ismert jelszavak. Nos hát, akkor meg is van.

Persze biztos nem csak nekem tűnt úgy kezdettől fogva, hogy az LMP a jó ideje vállalhatatlankodó, már a tősgyökeres ortodoxokat is kiábrándító SZDSZ piaci fundamentalista sallangoktól lúgozott, zöld epigonja, a hosszú sálban kávéházak mélyén Allen Ginsberg szövegeket, vagy Danny Boyle filmeket tárgyaló, és tíz emberből a nap bármely pillanatában békejelet formálni képes szabad szellemű városi fiatalok álompártja.

A kampány, meg a Pityinger

Az LMP első bicskanyitogató tulajdonsága, hogy a második mondata után hiteltelen: milyen már az, aki széles terpeszben fikázza a politikát, de mindet megtesz azért, hogy politikus lehessen? Azt hiszem, hogy ez a (és nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt a szót komolyan használom) populizmus netovábbja 2009 Magyarországán. A civil életből kilépő, útközben pedig ex-politikusokból is rendesen feltankoló LMP rendszert bírál, majd kifejti, hogy szívesen a rendszer része lenne, de szolgálati Audi, és zsebre tett pályázati pénz nélkül. (Szép ez, de az elképzelt megvalósulás szempontjából nekem kicsit olyan, mint amikor manapság egykori '68-as lázadókat látok Armani nyakkendőben masírozni Brüsszelben.)

Ha már kampány. Nézzünk is egy LMP kampányfilmet, hiszen szándékuk szerint ők hozzák a new generation közbeszédet és politikai humort is.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, lmp

A nagy túlélő [+]

2009. április 16. 7:26 / Hadházi Balázs

Gráf JózsefRekordot állíthat fel Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter. A Gyurcsány-puccs után, 2005. május 5-én a miniszteri bársonyszékbe (Németh Imre helyére) ültetett Gráf - ha kitölti hivatali idejét a Bajnai kormányban is -, a rendszerváltás óta rekord ideig tölt majd be megszakítás nélkül miniszteri posztot.

A Für-Balsai-Jeszenszky-Kádár-Surján kvintett által '90 május 23-a és '94 július 15-e közötti 215 hetes regnálási idejét a nyár elején beállító Gráf, ha kihúzza a 2010-es választásokig akár 266 hétig is miniszter lehet egyhuzamban. És miért ne húzná ki? A rendszerváltás óta eltelt idő legforróbb belpolitikai viharait élte túl, és úgy tűnik most bekerül a Bajnai-kabinetbe is.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, gráf

Föl, föl, te éhes proletár [+]

2009. április 6. 10:09 / Pelikán József

Tegnap, április ötödikén vitán felül nagy napot éltünk: bizonyosságot nyert, hogy Bajnai miniszterelnök lesz, Lendvai Ildikót pedig az MSZP elnökévé választotta a pártkongresszus. A Fontolva Haladó ma csak az utóbbival kíván foglalkozni, hiszen L.I. már most történelmi jelenség. A google képkeresőben semmi izgalmasat nem találtunk, így laudációnkat botox ránctalanításról szóló képekkel illusztráltuk.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, mszp

Jobb-e Gordon Ferencnél? [+]

2009. március 31. 0:27 / Pelikán József

Alig telt el két nap, de a legfontosabb következmény egyelőre annyi, hogy Gordonos szóviccekből 2010-ig el vagyunk látva - no persze az sem utolsó szempont, hogy láthatóan hála a jó Istennek tettre kész progresszív KISZ-vezetőből akad még ínség idején.

Bár nem vagyok én bértollnok, minek is tagadnám, hogy közülük mindig is ez a Bajnai volt a titkos kedvencem, mert láthatóan kevesebbet iszik, mint mondjuk a Szekeres, szimpatikusabb Kiss "Kolbászfesztiválról Jövök" Péternél, és kétség kívül normálisabb vágóképeket lehet tenni róla a híradóba, mint az utóbbi időben a Ferencről.

Ám a jóság pontosan ennyi, és nem több. Mert amúgy a (várhatóan) rövid agóniája végén egy dolgot köszönhet majd az őt megválasztó pártoknak: hogy egy relatív vállalható figurából két lábon járó időzített bukást csináltak. BG a III. Magyar Köztársaság olyan hét napja után lett kormányfőjelölt, amit a Kormányzati Jósdán kívül az égvilágon senki nem értelmezhet, vagy pláne, vehet komolyan; véletlen lenne, hogy majdnem egy tucat ember menekült fejvesztve a felkérésnek még a híre elől is? Azt, hogy BG már ebben a pillanatban súlyos bukó (és a helyzet változatlan), az alábbi tények garantálják:

- a népszerűségre nincs mentség, a turbók már most legyártották az első „Gordon takarodj" indulókat;
- bárkinek nyilvánvaló lehet, aki az utóbbi években a környéken élt és olvasott, hogy BG a megőrizve megszüntető ars poetica jegyében marad Gyurcs meghosszabbított keze;
- két különböző választási kampány közti időszakban a szép pislogás nem elég ahhoz, hogy az MSZP szakadások vagy eldurvuló belső viták nélkül megússzon egy sor súlyos vereséget.

Az sem utolsó, amit Turul kolléga kommentelt valahol a Reakción, hogy ti. "Bajnai miniszterelnök-jelölti sajtónyilatkozatában először azt tartotta fontosnak közölni, hogy nem kíván politizálni". OMG

Marad a legfurcsább az egészben, hogy mi a franccal foghatja Gyurcsány a teljes MSZP-SZDSZ tengely tökeit, hogy egy délutános elbizonytalanodások után csak kiállnak mindig valami egységes álláspont mellett, legyen szó személyről, vagy programról. Milyen rejtett hangfelvétel lehet náluk? Milyen titkos forrást tartogathatnak még? Hány orosz katona várhat a szekrényben?

Mindennek végén levezetésnek Fábry Sándort ajánljuk, aki Gordonról beszél.

 

*a szerző tanú, gátőr

Az új politikai erő: Tyúxar.hu [+]

2009. március 19. 18:23 / Borbás Barnabás

Miközben azt már mindenki tudja, hogy az új politikai erő nem a Fidesz és nem is az MSZP vonzáskörzetéből fog kikerülni, azt már kevesebben sejthették, hogy az LMP is csak erőtlen kezdeményezés ahhoz a konspirációhoz képest, amely az internet segítségével bontogatja szárnyait. Egyelőre annyit tudunk róla, hogy Soproni sör biztos benne van, mert ők kezdték nacionalistának annyira nem, giccsesnek inkább mondható TV-s reklámjukkal, amire szinte azonnal megjelent az az altenatív változat, melyről az egyszeri marketingszakember is levágja, hogy többszörösen csavart gerillakampány, az eredeti erősítése végett, és amiről utóbb kiderült, egy új hatalom alapjait kívánja letenni. Nézzük a felvételeket, és mindjárt világos lesz, miről van szó.

Persze van tovább is >>>>>>

Import gondolatok a Bundeswehrtől: zseni kell! [+]

2009. március 11. 11:03 / Borbás Barnabás

Válságos időkben szólni kell; jó dolog ilyenkor figyelni a híreket, mert szezonját éljük a rejtett okosok előbújásának. Az a típus is hallat magáról ilyenkor, akit a hétköznapi közéletben sosem látnánk. A háttérőből előrelépő, majd gyorsan eltűnő titokzatos bölcs. Ködlovag. (Bár ha jól emlékszem, ezt a pozíciót Pozsonyi Ádám szokta betölteni.)

Egy ilyen pofát sikerült begyűjtenie az Indexnek is: március hatodikán Rátkai László, a Bundeswehr magyarországi stratégája adott szinte olvashatatlanul terjengős interjút a lapnak. Mit interjú: kinyilatkoztatás. Látnoki erejű, súlyosabbnál súlyosabb állítások követik egymást.

Nem titkolom, először bennem is motoszkált, hogy mi a búbánatos rosseb köze van a Budeswehrnek a magyar belpolitikához, aztán mielőtt a hihetetlen kinyilatkoztatástól blokkoltan majdnem elpárolgott ez a kellemetlen érzés, azért mégiscsak szólnék, hogy a BW a saját portáján sepregessen elébb, mert nincs év, hogy ne olvastam volna a fejükre növő botrányról. Mindjárt ott van a tavalyi, legfelsőbb körökig érő líbiai kiképzési botrány, vagy az ominózus 2006-os képek, amikor a Bundeswehr tagjai kikapart koponyákkal pózoltak Afganisztánban, de az a mozzanat is a kevésbé emberarcú negyvenes éveket idézte, amikor 2004-ben valami alacsonyabb pozíciójú beosztottakat áramütéssel kínoztak feletteseik, mert így szimuláltak az albán gerillák elleni bevetésre. (Linkelni nem tudok, a 2004. decemberi újságok külpol rovata rendesen tele volt a témával.)

Az biztos, hogy Európa egyik legnagyobb hadserege méreteiből és jelentőségéből adódóan is, meg a kevésbé népszerű elődei indokán is bizonyítana, hogy ők aztán szélsőségektől mentes, határozott, de kulturált hadsereg, többszintű diplomáciával, elől-hátul stratégákkal. Erre utal az is, amikor nagy dobra verik, hogy ők bizony már SAP for Defense & Security rendszert használnak a mobil működés támogatására, hogy ők már kiderháborús egységgel is rendelkeznek, meg az olyan villantások is, mint ennek a bizonyos Rátkainak az előhúzása, aki nyilván nem szabadidős tevékenyégként osztotta az észt az indexnek.

De nézzük, hogy mihez ért egy stratéga.

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, válság

Valahol azt olvastam, hogy csak azok fújnak a múlt héten megszavazott gyűlölettörvényre, akiknek félnivalójuk van tőle. Tévedés. Ez a javaslat, mely "gyalázkodás néven egy új, büntethető büntetőjogi kategóriát hoz létre" nem félelmetes, hanem közröhej.

Messzemenőkig belátom annak igazságát, hogy eldurvult a közbeszéd Magyarországon. Elég belehallgatni a közügyeket tárgyaló kocsmai beszélgetésekbe, olvasgatni a vonatkozó internetes fórumokat, látni hogy milyen feliratokat írnak kormányellenes tüntetések alkalmával különböző transzparensekre: ki és hogy dögöljön meg, mivel foglalkozzon a mamája és mennyire menjen messzire. Ebben a helyzetben lép fel a törvényhozó, hogy - lévén mégis tarthatatlan, ami itt folyik - betömje a mindenkori arrogáns gyalázkodók száját.

Gyűlölet homokozóban

A dolog banalitását parallel példával érzékeltetjük. Képzeletbeli óvoda délutános foglalkozásán a kis Andriska sót szór Gergőke tejbegrízébe. Gergőke nem kapcsol időben, és cifra fosást kap. Másnap így fordul Andriskához: "dögölj meg, te faszláda!" Andriska sírva rohan az óvó nénihez, mert ilyen csúnyát még nem mondtak rá. Az óvó néni döbbenten hallja, hogy Gergőke micsoda vad dolgokat mond. Az óvoda etikai rögtönítélő bizottsága kimondja: aki csúnyát mond, ezután sarokba lesz állítva két órára, és egy hétre megfosztják a dömperezéstől is. Andriska magyarázkodik, de sószórós tette emellett feledésbe merül, és büntetlen marad. A csúnya, durva, trágár megjegyzést viszont mindenki megjegyzi.

Egy ország méreteire levetítve (és a példa szempontjából persze sántító viszonyrendszereket félretéve) arról lehet szó, hogy sorozatos tévedések áldozata a verbális és tettleges agresszió ügyében kormányunk. Annak például, hogy 2006-ban párezer ember széttörte a tévészékházat, nem a ´44-es nyilas rendszer az oka (mint azt borult elméjű értelmiségiek megállapították több ízben), hanem egyszerűen az, hogy a Gyurcs nem mondott le. Akkor nincs ostrom, nincs kossuthterezés, nincs ultimátum, nincs Molotov-koktél - mert a probléma eredője szűnt volna meg.

Persze van tovább is >>>>>>

Diploma vécépapíron, a reformkor után [+]

2008. február 24. 11:29 / Pelikán József

 

Tisztelt Fiatal Baloldal, Tisztelt Éjsötét, Lelkiszegény Ifjú Szocialisták, akik a magyar közélet olyan ragyogó elméit adtátok nekünk, mint Zuschlag János!

Őszintén örülünk neki, hogy vagytok! Kevés olyan formáció van rajtatok kívül a honi politikai színtéren, ami ennyi szórakozást és folyamatos humorforrást jelent nekünk.

A nagy pártok ifjúsági tagozataiba köztudottan mindig azok tömörülnek, akik elég gátlástalanok ahhoz, hogy felszínre törő karrierizmusukat fokozott seggnyalásra váltva tegyék magukat már fiatal titánként, minden más közszereplőnél előbb nevetségessé: nos, mi a helyzet a Che Magazinnal? Kerestem a másfeledik számot az újságosnál, de nem találtam. Ahogy Marsovszky Balázs nevét sem a fib.hu portréi közt - az ő fénye bizonyára megkopott a Puzsér Róberttel folytatott beszélgetés után.

Egy szó mint száz, világverő a Régi Magyarországos reklámkampányotok, az ember alig jut szóhoz, annyi mondanivaló borul egyszerre az arcába. Először is röhögjünk a bohócnak öltözött egyetemistán, aki persze konzervatív, ezért külön kacagunk a nevén is: Dolmányos István - de ráadásként a Radetzky-induló, meg a népmesei szőlőág, nohát ezek a legviccesebbek. Célközönség vagyunk, tehát az üzenet is egyből átjön: kezdjen félni a sunyi gyerek, aki a felsőoktatásban hitegeti magát, hogy ér majd valamit a diplomája, pedig csak szépen díszített klozettpapírt kap - mindez a Régi Magyarország. Reform Magyarországon azonban új világ jön (hogy milyen, az ebből a reklámból nem derül ki, ettől most eltekintünk).

Ne kerülgessük, íme a legfontosabb kérdésünk: Vajon elfogadható-e ebben a témában egy immár hat (!) éve hatalmon levő politikai kurzus egyenes ági leszármazottjától (ifjúsági tagozat) ilyen cinikus és arrogáns tálalásban egy pártpolitikai célra felhasznált figyelemfelkeltő médiaanyag?

A politikai tartalmaktól elrugaszkodva azonban nem mehetünk el a Régi Magyarország kampány attribútumai mellett, pedig a butaság csak ott süt igazán. A kreatív csapat talán nem is egészen tudja, mihez nyúlt, amikor arculatot keresett a kampányhoz. Tudjátok ti, mit jelent Johann Strauss Radetzky-indulója? (Szegény osztrákok.) De ha már XIX. századnál tartunk: hát nem az-e a Reformkor, ti bugyuták? Nem Gyurcs szokta-e mondani, hogy "deáki reformokat élünk"?

Kedves FIB, nem vagytok ti hiteles gyerekek. Talán nem épp' azért megy el az ember a Fiatal Baloldalba, hogy a semmit sem érő papír diplomája mellé legalább valami kapcsolati tőkét harácsoljon. Aztán ha már van pozíció és csurran valami lenyúlt pénz is, akkor az tényleg hab a tortán.

 

Cimkék: belpol, tandíj

Hol vagy, Petőfi? [+]

2007. március 16. 6:12 / Réti László

Március 15., a százötvenkilencedik. Buda kihalt, csendes: alig pár törzsvendég van a Bajorban. Hangulatos, üres kocsma, a tv-ben már élő adásban megy a zavargás, telefonfülke-döntés, kukagyújtás. Az Oktogontól kerülő úton jutottunk vissza a Móriczra: egy órája még élőben láttuk a Budaházy-t akaró tömeget, és most nagyon nehéz választ találni a miértekre. Mindenki tudta: mint falat kenyér, kéne a kormánynak a balhé, mégis...

Nem Budaházyval van a gond: a tag vagy nem normális, vagy provokátor, vagy mindkettő egyszerre; akik pedig őérte balhéznak, mehetnek a levesbe. Ők azok, akik Árpádsávba burkolózva a versmondó gyerekeket fütyülik a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a központi ünnepségen. Vajon mi fog a srácnak bevillanni nemzeti ünnepünkről? Vajon örömkönny szökik-e majd a szemébe, megpillantván történelmi zászlónkat?

De hagyjuk budaházy-érzelmű honfitársainkat: elég nekik, hogy nincs jobb dolguk a városszétaszásnál, meg hát párszázan, ha vannak. Viszont a többiek? Miért mentek március 15-én este az Oktogonhoz? Mit akart ott az az egy-két ezer ember?

Persze van tovább is >>>>>>

Cimkék: belpol, márc15, zavargás

A Font. Hal. blog

A magyar kulturális közvédelem, és az internacionális értékkommandó primer vészharangja. Ezt eddig nem értem, de tovább olvasok, hátha >>>

Weblog, mikroblog, issue-blog© a sokoldalú honért. Echte vengerszkij gondolatok. (Bátyánk az IGEN.)

Ráadás: Fontolva Twítelő

Mit keresel?

Keres

Twitter

  • : (1970.1.1 00:00)

Olvassuk

Nincsenek linkek

Cimkék

ökoharcos (3), életvezetés (2), évforduló (6), ünnep (3), bajnai (3), baloldal (8), belpol (30), budapest (6), Caritas in Veritate (3), critical mass (2), FHstreetart (3), fidesz (3), film (2), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), fontolva nyaralo (5), gazdaság (3), glossza (2), gyurcsány (2), igazság (2), igazságosság (2), interjú (2), iszlám (2), izland (4), jobbik (8), kampány (15), karácsony (2), képek (2), külügy (3), külpol (8), kommentár (8), kommunizmus (2), lmp (2), másság (2), magyarellenesség (3), magyar koratörténet (3), magyarság (10), marx (2), média (6), mdf (6), művészet (4), monte grappa (2), mszp (5), munkáspárt (2), nácik (2), nyaralo (6), olasz (2), orosz (2), pogányság (2), reklám (2), szdsz (4), szemle (5), szeretet (2), szlovák (7), szolg közl (7), történelem (16), trianon (3), ukrajna (2), választás (3), választás2010 (4), válság (5), vallás (5), vendégszöveg (2), viccö (17), viktor (4), világ (6), világháború (5), web (2), zöld pardon (2)

Cimkefelhő

IGEN Cikkgyűjtő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Komáljuk

  • igen.hu – radikálisan mérsékelt
  • IgenHír.hu
  • Mandiner
  • Ne találjuk ki Magyarországot!
  • Csodaszarvas folyóirat
  • Kommentár.info
  • Monarchista

© 2008-2024, IGEN